A 'Smalltalk'című installációban két számítógépprogram cseveg egymással a látogató által megadott témáról. Az interfészként szolgáló kéziszámítógép érintőképernyőjén kiválasztható kezdőmondat indítja el az eszmecserét, melynek során a robotok értelmezni próbálják egymás reakcióit, és minél találóbb válaszok megformálásán keresztül igyekeznek ébren tartani a beszélgetést. Mechanikus, szimbólum-redukción alapuló mondatértelmező képességük gyakran éppen a félreértéseknek köszönhetően képes hosszabb-rövidebb időn keresztül változatos fecsegést produkálni, melynek az önismétlésekbe bocsátkozás vet véget: ilyesmit érzékelve a robotok - jobb megoldás híján gyakran veszekedést provokálva - igyekszenek mihamarabb befejezni a beszélgetést. Az érintőképernyőn kiválasztható kezdőmondatok egy része a mesterséges intelligenciával, beszélgetőrobotokkal kapcsolatos, illetve magáról az installációról szóló csevegéseket, másik csoportjuk Krasznahorkai László „Sátántangó" című könyvét, illetve az abból készült Tarr Béla által rendezett filmet tárgyaló felszínes dialógusokat indítanak el. A robotok angol nyelven fecsegnek, az elhangzott angol szavak és azok magyar tükörfordítása a képernyőn feliratok formájában jelenik meg. Az angol nyelv kényszerű használata arra vezethető vissza, hogy a robotok nyelvi-nyelvtani szabályszerűségeken alapuló, egyszerű szimbólumredukcióval működő szövegértelmezési rendszere csupán a kötött szórendű, és ragokat nem használó nyelvek esetén működik kielégítően. Mindazonáltal terveink közt szerepel egy teljes egészében magyar nyelvű robot kifejlesztése is, ez azonban hosszú fejlesztési munkát feltételez, melyre az installáció itt látható első, kísérleti változatának készítésekor nem jutott időnk.

A 'Smalltalk' című installációban használt emberi intelligenciát szimuláló beszélgetőrobotok témaköre talán a legismertebb, de mindenképpen a legnépszerűbb tárgya a mesterséges intelligenciával kapcsolatos diskurzusoknak.

Alan Turing 1950-ben publikálta a „A számítási eszközök és az intelligencia" című cikkét1, mely a széles körben „Turing-teszt"-ként ismertté vált „Tettetés Játék" leírását tartalmazza. A játékban egy férfi, egy nő, és egy - bármilyen nemű - „kikérdező" személy szerepel, utóbbi feladata, hogy megállapítsa, a játékosok melyike nőnemű. A játékban a kommunikáció szöveges formában folyik, a játékosok nem látják egymást, a kérdéseket és a válaszokat csupán írásos formában cserélhetik ki. A játék legfontosabb szabálya, hogy a „kikérdező" kérdéseire a nőnemű játékos mindig igazat kell hogy mondjon, a férfi viszont mindig hazudni kényszerül. Amennyiben a férfi és női szereplők egyikét felcseréljük egy számítógépprogrammal, felvetődik a kérdés, hogy a „kérdező" vajon ugyanolyan gyakran fog-e rosszul dönteni, mint akkor, amikor a játék egy férfi és egy nő között zajlik? A „Turing-teszt" ezt a kérdést tekinti behelyettesíthetőnek a „Tudnak-e a gépek gondolkozni?" felvetés helyére. Annak ellenére, hogy a mesterséges intelligenciával kapcsolatos fejtegetések számos aggályt fogalmaztak meg a „Turing-teszt" alaptézisével kapcsolatban, a „Tettetés Játék" a mai napig a beszélgetőrobotok képességeinek mérésére szolgáló legtisztább módszer, így a fecsegőgépek olimpiája, a Loebner-verseny2 egyetlen sportága maradt.

A beszélgetőrobot-szoftverek első és legismertebb pédányát éppen a mesterséges intelligenciát, s különösen a Turing-féle „Tettetés Játékot" erős szkepszissel szemlélő Joseph Weizenbaum készítette 1966-ban. Az Eliza nevű robot3 egy lélekgyógyászt szimulálva nem csupán pácienseivel, de a kezelések dokumentációit átböngésző pszichiáter-kollégákkal is képes volt elhitetni, hogy valóban jól kvalifikált szakember folytatta le azokat. A széles körben kipróbált program azon a tézisen alapult, hogy egy beszélgetésben jóval fontosabb a kreatív képzelet által a beszélgetőpartner helyébe képzelt személyiség, mint a ténylegesen elhangzó mondatok. A „Smalltalk" robotszereplői éppen ezért vannak nehéz helyzetben: egy „igazi, „on-line"" csevegőrobot számára mindig biztosítékot jelent az emberi intelligencia, fantázia jelenléte, mely egy félreértésen alapuló reakció mögött is intelligenciát, célzásokat sejt, s mely egy kifulladt beszélgetést is képes új, gyümölcsöző mederbe terelni. Az installációban felhasznált, dr. Richard Wallace által kifejlesztett Alice nevű beszélgetőrobot4 ugyan elődje, Eliza szövegértelmező rendszerének néhány tucat „kategóriájával" (~szimbólumával) szemben több mint huszonkétezerrel rendelkezik, mégsincs kevésbé a beszélgetőpartner képzeletére utalva mint a mesterséges lélekgyógyász. Az eredeti Alice-szel hosszú és szórakoztató eszmecserék folytathatók szinte bármilyen témáról, egy hozzá hasonlóan mechanikus intelligenciával szembe kerülve azonban néhány mondat után megroppan fecsegésfenntartó gépezete5. Ennek megfelelően az installációban szereplő robotokat olyan agyberendezéssel láttuk el, mely a látogatók által kiválasztható témakörökben a témánkénti szokásos átlagot jóval meghaladó barázdáltsággal rendelkezik, s a kezdőmondatok nyomvonalán elindulva sokáig képes új motívumokkal gazdagítani a csevegést, mely ideális esetben a megtévesztésig hasonlít egy kiállításmegnyitón vagy fogadáson elhangzó párbeszédekhez

1Alan M. Turing: "Computing Machinery and Intelligence", Mind, Vol. LIX, No. 236 (1950)
http://www.abelard.org/turpap/turpap.htm
vagy:
http://www.loebner.net/Prizef/TuringArticle.html

2A Loebner-verseny honlapja:
http://www.loebner.net/Prizef/loebner-prize.html
A Smalltalk c. installációban használt ALICE chatbot eredeti változata
(http://www.alicebot.org) a 2000. évi verseny gyoztese volt.

3Az eredeti Eliza program (többek közt) kipróbálható az alábbi címen:
http://www-ai.ijs.si/eliza/eliza.html

4Az eredeti Alice chatbot kipróbálható és letölthető:
http://www.alicebot.org/

5Két fecsegőrobot „frontális ütközete" nem a Smalltalk című installációban történt legelőször: gyakran idézett dokumentum a Weizenbaum Elizája és az 1968-ban Kenneth Colby által készített Parry nevű robot között lezajlott beszélgetés, melyben az előbbi a pszichiáterek „nem irányított terápiáját", az utóbbi pedig egy paranoiás egyén téveszmerendszerét szimulálta. A beszélgetés abszurditását elsősorban a két robot összeillő „személyisége" biztosította, üresjáratait viszont az a tény okozta, hogy mindkét szoftver emberi intelligenciával való kommunikációra készült, így egymással szembeállítva meglehetősen gyengén szerepeltek. A Smalltalk c. installáció fecsegőrobotjait párhuzamosan fejlesztettük, s arra fektettük a hangsúlyt, hogy meghatározott témákról legyenek képesek változatos beszélgetéseket folytatni.